Kiszombor
-
Kiszombortól Ásotthalomig harmincöt határsértőt fogtak el kedden
Egy román férfi ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – írta a police.hu.
-
-
A magyar rendőrök a belga hatóságok által körözött motorkerékpárt foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen.
-
-
Lemondott Kiszombor polgármestere
A mai, ismételten óvodai foglalkozásra hasonlító testületi ülés után lemondott tisztségéről Szegvári Ernőné. A polgármester egyelőre nem indokolta a döntését, bár a település utóbbi időszakát látva ennek oka valószínűleg a választások óta őt ért, állandósuló, gátlástalan támadások – adta hírül a Makó Híradó.
-
27 migráns próbált bejutni Kiszombornál Csongrád megyébe
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonkét migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
-
-
Közel negyven határsértő próbált meg illegálisan bejutni az országba
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba harminckilenc határsértő Csongrád megyében. A rendőrök harmincöt főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, négy személyt pedig elfogtak, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.
-
Nyugatra vitte volna német autójával a palesztinokat a libanoni férfi
A Makói Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki segítséget nyújtott öt palesztin állampolgárnak abban, hogy Magyarország határát illegálisan átlépjék.
-
Negyvenhat határsértőt kaptak el a megyében
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba negyvenhat határsértő Csongrád megyében. A rendőrök harminckilenc főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísértek, hét személyt elfogtak, ellenük idegenrendészeti eljárás indult. További két személlyel szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.
-
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen.
-
Nyújtották és csavarták: csigacsináló estet tartottak Kiszomboron
A csigatésztát a legtöbben ma már készen, boltban veszik, pedig a készítése valaha valóságos közösségi program volt. Kiszomboron most újraélesztették ezt a hagyományt.
-
Embercsempészt és illegális migránsokat kaptak el Kiszombornál
Egy török-német kettős állampolgárságú férfi ellen embercsempészés miatt indult eljárás Csongrád megyében. Két határsértőnek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépéséhez.
-
Török határsértőt fogtak el Kiszombornál
A Csongrád megyei rendőrök egy illegális migránst fogtak el Kiszombor külterületén. A férfi ellen idegenrendészeti eljárás indult.
-
Tök jó délután Kiszomboron – Fotók
Már az Ady Endre Művelődési Ház kapujánál gúlába rakott tökök és egy vidám felirat fogadta az érkezőket. Most először rendeztek a faluban tökös napot – a sikerből ítélve azonban nem utoljára.
-
Illegális migránsokat fogtak el Kiszombornál
A Csongrád megyei rendőrök nyolc illegális migránst fogtak el Kiszombor külterületén. A férfiak ellen idegenrendészeti eljárás indult.
-
Illegális migránsokat kaptak el Kiszombornál
A rendőrök négy illegális migránst fogtak el Kiszombor külterületén. A férfiak ellen idegenrendészeti eljárás indult.
-
Szünetel a határátléptetés a Kiszombor Közúti Határátkelőhelyen
Elhárult a hiba, ezért 2019. szeptember 22-én 9 óra 20 perctől ismét zavartalanul működik a kiszombori határátkelő.
-
Nem működik a kiszombori határátkelő
A román félnél bekövetkezett technikai okok miatt szünetel a határfogalom-ellenőrzés a kiszombori közúti határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap kora délelőtt az MTI-t.
-