Makó FC
-
Január 11-én kezdik a felkészülést a felnőttek
Január 11-én indulnak a HFC NB III-as csapatának edzései, a fiúk több edzőmérkőzéssel is hangolnak a február 28-i bajnoki rajtra.
-
Hat edzőmeccset játszik a Körösladány
Az NB III.-as bajnokság Közép csoportjában huszonegy forduló után, 25 ponttal a tizennegyedik helyen álló újonc Körösladány MSK csapata a tervek szerint január elején megkezdi a felkészülést, a februári tavaszi bajnoki rajtra.
-
-
Tapadhat a dobogóra a St. Mihály a megyekettőben, amennyiben legyőzi a Sándorfalvát
Újabb hétvégéjükhöz érkeznek a Csongrád-Csanád megyei labdarúgó-bajnokságok.
-
Megyekettő: élre ugrott a Deszk, miután megszakította a Tömörkény veretlenségi sorozatát
Hét megnyert mérkőzés után Deszken elszenvedett vereségével véget ért a Tömörkény veretlenségi sorozata a megyekettőben.
-
Emlékezést tartanak Mórahalmon
Mórahalmon Udvari Szabolcstól vesznek búcsút az SZVSE II. elleni meccs előtt.
-
-
Szombaton délután Makón játszik a PMFC a kupában
A MOL Magyar Kupa 6., egyben első országos fordulójában a Csongrád-Csanád megyei I. osztályú Makó FC vendége lesz szombaton 15 órától a PMFC. Jó erőkből álló megye I-es csapattal találkozik a MOL Magyar Kupa 64 közé jutásért vívott fordulóba a PMFC, hiszen a Makó FC eddig minden tétmeccsét, 4 bajnokit és 3...
-
-
-
Koronavírusteszt vár az életük meccsére készülő megyei focistákra
Megtudtuk az MLSZ-től, hogy néz ki a koronavírus-protokoll a Magyar Kupa első fordulója előtt.
-
MK: egy meccs pénteken, a Ráckeve–FTC-vel indul a szombat
A Magyar Labdarúgó-szövetség kijelölte a 6. forduló kezdési időpontjait.
-
Megyekettő: A Sándorfalva 2–1-re nyert a Balástya ellen
A Csongrád-Csanád megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójának eredményei, gólszerzői és a jók.
-
-
MOL Magyar Kupa: Megye II-es csapathoz utazik a Fradi, Tiszaföldvárra a Vidi – itt vannak a ...
Csütörtökön este 19 órától megtartották a MOL Magyar Kupa 6. fordulójának sorsolását. Az NB I-es csapatok közül Ferencváros a Ráckevéhez utazik, a Vidi Tiszaföldváron szerepel, míg az Újpest az Iváncsa otthonába látogat a főtábla első körében.
-
MK: az egyetlen megye II-es csapat a Ferencvárost kapta
A 6. fordulóban az Újpest Iváncsára látogat, a Fehérvár pedig Tiszaföldvárra.
-
A HFC utánpótlás csapatai is megkezdték a bajnokságokat
A Hódmezővásárhelyi FC valamennyi utánpótlás csapata megkezdte a bajnokságot. Íme a meccsek rövid összefoglalója, jegyzőkönyvei és edzői nyilatkozatok.
-
Ezek a sportprogramok várnak ránk a napokban
Mutatjuk a következő pár nap megyei sporteseményeit. A labdarúgásban és kézilabdában felkészülési mérkőzésekre kerül majd sor.
-
A napokban eldőlt, hogy a megyei csapatok többsége egy újszerű kvalifikációs rendszerben csatázik majd a 2020–21-es szezon során.
-
Összeállt a szarvasi meccsprogram
A tervek szerint július 6-án lát munkához a Szarvasi FC megyei I. osztályú csapata.