Makói egyesületek

  • Talán az Újpest FC szívta meg a legjobban

    Az MLSZ-ben kisorsolták a Magyar Kupa főtábla 2. fordulójának – amúgy már a 7. – párosításait. Érdekesség, hogy a MOL Vidi pont azzal a Vác FC-vel találkozik az október 31-re tervezett fordulóban, amelyiktől tavaly a nyolcaddöntőben 3-1-es vereséget szenvedett és hatalmas meglepetésre kiesett a kupából. Az nem valószínű, hogy idén is az NB II jelenleg 11. helyén álló csapat megismétli a tavalyi bravúrt, de az ördög nem alszik. Az NB I-es csapatok közül a legkiélezettebb küzdelem a továbbjutásért talán a Zalaegerszeg - Diósgyőr, és a Győri ETO FC - Újpest FC mérkőzésen várható. Nyugodtan kijelenthető, hiába az osztálykülönbség, egyik meccs sem lefutott. A Zalaegerszeg négy ponttal lemaradva ötödik az első Békéscsaba mögött az NB II-ben és formája alapján jó eséllyel küzd a feljutásért, míg a DVTK folytatja a tavalyi vesszőfutását, folyamatosan menekül az NB I kiesés elől – jelen állás szerint nem lehet nagy különbség a két csapat tudásszintje között, egyáltalán nem lenne meglepetés az

    24.hu 2018-09-28 12:30

  • Élvonalbeli ellenfél a kupában

    Az NB I-es Puskás Akadémia együttese lesz a Dunaújváros PASE labdarúgóinak ellenfele a Magyar Kupa következő fordulójában.

    dunaujvaros.com 2018-09-28 11:11

  • A Fradi a Sárvárral, a Vidi a Váccal játszik a Magyar Kupában

    A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a következő kör párosításait.

    www.origo.hu 2018-09-28 10:54

  • Sárvárra látogat a Fradi, NB II-es ellenfelet kapott a Mol Vidi

    ETO FC Győr–Újpest • ZTE–DVTK • Elkészítették a Magyar Kupa 7. fordulójának a párosítását.

    www.nemzetisport.hu 2018-09-28 10:03

  • A Fradi és a DVSC gálázik Hódmezővásárhelyen

    Decemberben Senior Futball Gálát rendeznek Hódmezővásárhelyen. A Ferencváros és a Debrecen kiválóságai is a városba látogatnak – írja az Oldalvonal.

    www.promenad.hu 2018-09-27 16:15

  • Hazai pályán továbbra is veretlen a HFC II.

    A hétvégén a Makó FC II-es csapatával mérkőzött a városi stadionban a Hódmezővásárhelyi FC fakó. A gárda ez alkalommal nem nyújtott tökéletes játékot, Kandó Zsombor védései azonban pontot hoztak a kék-sárgáknak.

    www.promenad.hu 2018-09-25 00:18

  • Magyar Kupa: minden NB I-es csapat továbbment

    Meglepetések nélkül zajlott le a Magyar Kupa hatodik fordulója szerda délután. Az MTK 8, az Újpest 7, a Paks és a Mezőkövesd 5-5 gólt szerezve lépett át magabiztosan alacsonyabb osztályú ellenfelein. Ennél valamivel nehezebb dolga volt a Szegeden vendégeskedő Ferencvárosnak, amely 2-0-ra diadalmaskodott, a Puskás Akadémiának amely 3-1-re nyert Komáromban és a Debrecennek, amelyet a BKV Előre igencsak megszorongatott, ám 2-1-re így is az élvonalbeli csapat nyert. Szintén gólgálát tartott a másodosztályú Monor, amely 6-0-ra nyert, valamint az NB II-es Budaörs, amely 8-2-s sikerrel jutott tovább Körösladányban. Eredmények - Magyar Kupa, 6. forduló Szeged (Csongrád megye I) - Ferencváros 0-2 Bátaszék (Tolna megye I.)–Újpest FC 1–7 BKV Előre (NB III)–Debreceni VSC 1–2 Komáromi VSE (NB III)–Puskás Akadémia FC (NB I) 1–3 Tállya KSE (NB III)–MTK Budapest (NB I) 0–8 Siklós (Baranya megye I.)–Paksi FC (NB I) 0–5 Fővárosi Vízművek SK (Budapest I.)–Mezőkövesd (NB I) 0–5 Fegyvernek Városi SE

    24.hu 2018-09-22 17:33

  • Hatvannégy ok, amiért ezen a hétvégén nem láthatsz NB I-es mérkőzéseket

    Brutális meccsdömping a Magyar Kupában.

    rangado.24.hu 2018-09-22 08:56

  • Szépítésre futotta a KTE-nek Újvárosban

    Vereséget szenvedett az NB III. Közép csoportjának 7. fordulójában a Kecskemét. A hírös városi együttes vasárnap este Dunaújvárosból tért haza pont nélkül.

    www.baon.hu 2018-09-18 12:41