Mezőhegyes
-
Mintagazdaság lesz a mezőhegyesi birtok
Megjelenik a napokban az a kormányrendelet, amely szerint a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokot mintagazdasággá fejlesztik. Az állami ménest háromszáz év után 2004-ben a szocialista kormány privatizálta, most ismét állami tulajdonba kerül.
-
Zavaros földprivatizáció - Tiltakozással, rendőrséggel
Mezőhegyesen az öt meghirdetett földrészlet közül mindössze egyre akadt jelentkező.
-
Ellenzéki tüntetés volt Békéscsabán, a mezőhegyesi állami földek eladása ellen - galéria
A mezőhegyesi állami földek eladása ellen tüntettek kedden az ellenzéki pártok képviselői Békéscsabán, a repülőtér mellett levő AB Expo épületénél. A felszólalók szerint a Ménesbirtok Zrt. területének szétaprózódása több száz munkahelyet veszélyeztet.
-
Állami földek - "Jogi nonszensz" a mezőhegyesi árverés
Ellenzéki pártok közös tiltakozást szerveztek a földárverések kezdetére.
-
Ellenzéki tüntetés Mezőhegyes mellett
Jogi nonszensznek nevezte a mezőhegyesi állami földek árverését Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese kedden Békéscsabán, ahol ellenzéki pártok közös tiltakozást szerveztek a mezőhegyesi földárverések kezdetére.
-
Mezőhegyesi árverés: tiltakozott az ellenzék
Gőgös Zoltán szerint nonszensz, amit a kormánypárt ígér.
-
Fidesz: A magyar gazdák ellen tüntetett az ellenzék
A Fidesz szerint az ellenzék azért tiltakozik, nehogy a magyar gazdák vehessék meg a termőföldeket. A kormánypárti frakció sajtóosztálya így kommentálta ellenzéki pártok közös keddi békéscsabai tiltakozását, amelyet a mezőhegyesi földárverések kezdetére szerveztek.
-
Fidesz: a magyar gazdák ellen tüntetett az ellenzék Mezőhegyesen
Azért a tiltakozás, nehogy a magyar gazdák vehessék meg a termőföldeket - kommentálta a nagyobbik kormánypárt az ellenzék közös keddi békéscsabai akcióját, amelyet a mezőhegyesi földárverések kezdetére szerveztek.
-
Földárverések - Az ellenzék szerint jogi nonszensz a mezőhegyesi árverés
Jogi nonszensznek nevezte a mezőhegyesi állami földek árverését Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese kedden Békéscsabán, ahol ellenzéki pártok közös tiltakozást szerveztek a mezőhegyesi földárverések kezdetére.
-
Mintagazdaság lesz a Mezőhegyesi Ménesbirtokból
Magánkézből újból tartósan állami tulajdonban lévő mezőgazdasági vállalkozás lesz.
-
FM: a Mezőhegyesi Ménesbirtokot mintagazdasággá fejleszti a kormány
Mezőhegyesen az állami ménes fejlesztésével, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. földjeit is felhasználva az állam mintagazdaságot kíván létrehozni, Mezőhegyesi Állami Ménes néven - közölte a Földművelésügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.
-
Mezőhegyes: együtt tüntettek a baloldali pártok az árverezés miatt
Együtt tüntettek a baloldali pártok Békéscsabán, ahol a Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeit verték ma dobra.
-
DK-alelnök: új, fideszes burzsoázia épül
— Az állami földek értékesítése csak főpróba, az előadás még nem kezdődött el. Jövőre az állami erődgazdaságok kerülnek sorra — hangsúlyozta Nagy-Husszein Tibor, a Demokratikus Koalíció alelnöke a párt békéscsabai sajtótájékoztatóján.
-
-
Eladó mtz80-82 hidraulika szivattyú ár: 12000Ft Eladó mtz 50 hidraulika szivattyú ár: 10000Ft Eladó mtz 80-82 hidraulika vezértömb ár: 15000 Ft Érdeklődni…
-
-
-
eladó tz4k rába 15 mt8 szerelhető homlokrakodó munkahengerekkel és hidraulika tömlőkkel. tökéletesen működik liba és marhatrágya rakodására alkalmas és nagy …
-
Kézigránátot dobott feleségére a mezőhegyesi férfi
A mezőhegyesi idősek házának üzemeltetője megfenyegette a feleségét, majd a nőre dobott egy kézigránátot, ami fel is robban a lakásukban a rendőri intézkedés közben.
-
A Mezőhegyesi Ménesbirtok dobra verésével befellegzik a városnak
A Mezőhegyesi Ménesbirtokhoz tartozó földek 230 éve állami tulajdont képeztek, így hibás az az érvelés, hogy az elárverezése során visszaadják a földeket a













