-
Jövő nyárra készülhet el Maroslele szolgáltatóháza - Promenad24
Az egykori református kisiskola épületében négy üzlethelyiséget alakítanak ki.
-
A helyezkedés művészete: a makói Kovácsné Kabók Jolán titokzatos felemelkedése
Befuccsolt kastélyberuházás, 100 millió forint feletti adósok listájára került cég és panzióüzemeltetés biznisz övezte a makói Kovács család érdekeltségeit a kétezres évek elején, de 2012-től érkezett a fellendülés, több mint 200 millió forint pályázati forrás megszerzésének formájában. A Maros-parti városban az utóbbi években átmeneti otthon üzemeltetésében is meglátták a pályázati forrásmágnes lehetőséget.
-
Arcok, emberek, hősök Makón - DELMAGYAR
Arcok, emberek, hősök – idén ez a mottója a városi és térségi ifjúsági művésztelepnek, mely ezekben a napokban működik az Erzsébet-házban. A tábor országosan is egyedülálló tehetséggondozó műhely, amely az évek során több száz darabos, értékes kollekciót gyűjtött össze az ifjú alkotók munkáiból.
-
BL-selejtezős csapatba igazolt a hódmezővásárhelyi Sós Bence - HódPress
A labdarúgó pár napja hosszabított szerződést a Debrecennel, majd váratlanul aláírt a Topolyához. A szerb csapat a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesz érdekelt.
-
Paradicsommal, boxutalvánnyal, jégkrémmel, fürdőjegyekkel csábítanak vért adni
Minden vármegyei véradó helyen extra ajándékokat kaphatnak most, akik nyújtják a kezüket. Vásárhelyen például paradicsomot.
-
A fejlesztésekről is tájékoztattak az óföldeáki falunapon - Promenad24
Korszerűsítik a település vízelvezető-rendszerét, és felújítják a Maroslelére tartó utat.
-
RTL Híradó – Totálkárosra törte az autóját, miután őz ugrott elé Makó mellett - RTL.hu
Kamion borult a sztráda mellé hajnalban az M5-ösön, a sofőr csak könnyebben sérült meg. A több tonna húst szállító jármű lengyel vezetője elaludhatott vezetés közben. Reggel Makó mellett kötött ki az árokban egy személykocsi. Őz ugrott elé, ezért a sofőr elrántotta a kormányt, így törte totálkárosra az autót. A vezető könnyebben megsérült, a vadnak nem esett baja.
-
Nem indul jól a szerda: kamion az árokban az M5-ösön, vadbaleset Csanádalbertinél
Még a reggel 8 órát sem értük el, máris érkeztek a baleseti hírek a térségből.
-
Nem múlik a vita a tűzijátékról Makón - DELMAGYAR
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Csongrádi, makói és békéssámsoni baba is született Hódmezővásárhelyen - HódPress
Íme a családi események július másodikáig:
-
150 milliós támogatást fizethet vissza Makó – hodpress.hu - HódPress
A választókerület másik városától a turisztikai támogatást kérte vissza a kormány.
-
Csütörtökön látnak munkához Palotán - DELMAGYAR
Hosszú ideje várnak a csanádpalotaiak a helyi művelődési ház felújításának indulására. Most végre megkapta az önkormányzat a szükséges plusz támogatást, megvan a kivitelező is – csütörtökön indul a munka.
-
Hoppá! Nemazalány és Sofi is fellép a makói Hagymafesztiválon! - Promenad24
Ők az idei koncertfelhozatal 2. bejelentése.
-
Ingyen csülökpöri jöhet? – Családi nap lesz Kiszomboron - Promenad24
A kiszombori roma nemzetiségi önkormányzat családi napot rendez szombaton 14 órától a község főterén.
-
Augusztusban startol a Tour de Makó! - Promenad24
A kerékpáros teljesítménytúrát 3 távon lehet megtenni, a legnagyobb kör 120 km!
-
Vízkorlátozások lesznek Vásárhelyen és több más településen is - Promenad24
Hibaelhárítási munkákat végeznek a vízhálózatokon a szakemberek a szerdai napon.
-
Vásárhelyen és Makón is lehasadt faág veszélyeztette a közlekedőket - Promenad24
Szerencsére gyorsan érkeztek hőseink, a helyi tűzoltók, s motoros láncfűrésszel rendet is vágtak.
-
Vadat gázolt egy autó: tótkomlósi tűzoltók mentettek - galériával - BEOL
Vaddal ütközött egy autó Makó és Csanádalberti között szerdán reggel. A balesetnél a tótkomlósi tűzoltók végzik a műszaki mentési munkálatokat.
-
Ma tartja fogadóóráját Makón Czirbus Gábor - Promenad24
A Kölcsey utcai játszótérre várnak mindenkit.
-
Gyönyörű fitneszsiker: ezüstérmes lett Prágában a makói diáklány! - Promenad24
Erdélián Panka csodálatos sikert aratott az akrobatikus fitnesz Eb-n, gratulálunk neki!