-
Döntetlen lett az Akasztó-Harta szomszédvári derbi - BAON
A tizenhat kör után a 6. helyen álló Akasztó a 8. Hartát látta vendégül a hétvégén. Mind a két gárda győzelemmel kezdte a tavaszt, így a szomszédvári a két csapat helyezése és formáját tekintve is rangadónak ígérkezett. Az is lett, amelynek a végén az első félidei hazai vezetést követően a felek megosztoztak a pontokon.
-
Megtudtuk, mikor lesz a Hagymatikum Gyógyfürdő ünnepélyes átadója! - Promenad24
Már nem kell sokat várni, hogy feltáruljon a makoveczi álom! Bejelentették, mikor nyitja meg kapuit a 12 milliárd forintból felújított és kibővített makói Hagymatikum Gyógyfürdő.
-
Robotok és emberek vitték sikerre a Continentalt Budapesten - Autopro.hu
A Continental vállalatcsoporton belüli előléptetése kapcsán adott interjút az autopro.hu-nak a Continental országigazgatója, Dr. Keszte Róbert.
-
Húsvét-elő a Hagymaházban – Galéria - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Újra fogadják a felajánlásokat - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Nap képe: kora tavaszi napsütés a mátrai szerpentinen - Promenad24
Gyakorlatilag egész február a tavasz jegyében telt, így a hó is gyorsan elolvadt a Mátra magasabb pontjain, cserébe lenyűgöző panorámával várják a túrázókat a hegyek.
-
25 kézműves mutatkozott be a makói Hagymaházban - Promenad24
A Marosvidék Baráti Társaság 2016 óta rendezi meg a Kreatív Húsvét elnevezésű programját.
-
Jó reggelt, Vásárhely! - Promenad24
Március 3-án virradóra ismét ködfoltok képződhetnek, ezek feloszlása után viszont naposabb időre van kilátás. Legfeljebb helyenként - nagyobb eséllyel az ország keleti, északkeleti felén - fordulhat elő kisebb zápor. A Dunántúlon élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél. Hajnalban 2-7, délután 13-18 fokot mérhetünk.
-
Hamarosan vége szakad a szokatlanul enyhe időnek - Promenad24
A következő három napban még kifejezetten kellemes, enyhe időt élvezhetünk. A közelgő lehűlés nem hoz érdemi csapadékot.
-
Kisfilm készült József Attiláról - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Teszteltek is szombaton focicsapatok - BEOL
A bajnoki labdarúgó-mérkőzések mellett több helyszínen teszteltek csapatok, melyek számára jövő héten kezdődik a pontvadászat.
-
Vásárhelyi költők estje Makón - Promenad24
Sulyok Csaba és Dani Imre érkezik a József Attila Városi Könyvtárba.
-
Márciuskát ünnepeltek a makói románok - Galéria - delmagyar
Hagyományos tavaszköszöntő ünnepet, azaz márciuskát tartott a helyi románság nemzetiségi önkormányzata a hétvégén Makón. A rendezvény a helyi románok összetartását is szolgálta.
-
Márciuskát rendezett a makói román közösség - Promenad24
Ennek a tavaszköszöntő ünnepnek nagy hagyománya van a szomszédos országban.
-
140 év után megszűnt a vasúti személyszállítás a városban – Szegedi hírek - Szeged365
2023-ban, száznegyven év után megszűnt a vasúti személyszállítás Makón. 1883 januárjában érkezett az
-
Marad-e hely Mucsi Tamásnak a Zeitler-listán? - Promenad24
Miközben a makói DK-sok a közösségi médiában egymással vitatkoznak, „szemantikai” csatákat vívnak a neten, a másik ellenzéki csapat, a Lokálpatrióták már a harmadik jelöltjét mutatta be. Gáspár Sándor sem Mucsi Tamással akar közösködni. Vészesen fogy a DK-elnök ideje.
-
Közös lesz a kutyabaj - delmagyar
Nem csak Makón, a város környéki településeken is komoly probléma a kóbor kutyák jelenléte. Ha minden érintett település képviselő-testülete elfogadja, áprilistól az ebrendészet közös térségi feladat lesz. Farkas János, Magyarcsanád polgármestere azt reméli, ettől enyhül a helyzet.
-
Megkezdik a játszótér felújítását - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Húznak a vadludak, krúgatnak a darvak: élénkülő madárvonulás a Dél-Alföldön
Az idén a szokásosnál korábban húznak térségünkből északi költőhelyeik felé a darvak. Messziről is jól hallható krúgatásuk a tavasz közeledtét jelzi! A vadludak is távozóban.
-
Hétfőn nyit újra a makói Máltai-ház - Promenad24
Márciustól minden hétfőn, 14 és 16 óra között adhatják le adományaikat a segíteni szándékozók.