-
-
Milliárdos fejlesztések lesznek a makói Hagymatikumban
Vásárhely24 - Fedett uszoda és élményfürdő épül a Maros-parti városban.
-
Édesapja halála után fél évvel született Csongrád első babája
hajnali negyed háromkor jött a világra Csongrád megye első idei újszülöttje, Rózsa János Ignác - írja a Délmagyar.
-
Makói újévi koncert fényshow-val
Delmagyar.hu
-
Fürdővendég Apartman * - Makó, Magyarország
Akciós hotelkuponok, olcsóbb üdülések - Családi felüdülés a Makói Hagymatikumban! - Fürdővendég Apartman * - Makó / Magyarország, 4 nap / 3 éjszaka, 2 vendég, önellátás , 215679
-
-
Milliárdok jutnak a Budai Várra és a Hagymatikumra is
A Budai Várra, földvásárlásra, sportra és termálfürdőre is osztott milliárdokat a kormány a Magyar Közlönyben év végén megjelent határozatokban.
-
-
Zene és fény köszöntötte 2018-at - Galéria!
- Merünk-e igent mondani az együttműködésre, az egységre, hiszen csak így lehet Makó sikeres a jövőben - mondta újévi köszöntőjében hétfőn Farkas Éva Erzsébet polgármester. A hagyományos évköszöntő hangverseny után látványos fényfestés is várta az érdeklődőket.
-
Ez történt Makón 2017-ben - 1. félév
Elbúcsúztattuk 2017-et. Ez az esztendő azonban igen gazdag volt makói eseményekben is. Összeállításunkban - a teljesség igénye nélkül - mutatjuk, mi minden történt a Maros-parti városban januártól júniusig.
-
eladó mtz 82 jo gumikal egy gazdás 1340 üzem ó rendezet papirokal lejárt müsszakival piros rendszámal törzskönyvel
-
Lőfegyvert talált, megtartotta
Több mint tíz napon át nem adott át a hatóságoknak egy Csanádpalotán talált lőfegyvert egy magyarcsanádi férfi. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
-
Talált egy fegyvert Csanádpalotán, nem adta le, inkább megtartotta
A 22 éves férfi egy vadász elvesztett lőfegyverét akarta megtartani, tíz nap után bukott le.
-
Talált egy vadászpuskát, akár előzetesbe is kerülhet
A 22 éves férfi nem szólt a rendőrségnek a vadászfegyverről. Most őrizetbe vették, és rács mögött szeretnék tartani.
-
Ha lőfegyvert talál, ne tartsa meg! Rossz vége lehet
Delmagyar.hu
-
Futva köszöntek el 2017-től - Galéria!
Lassan három évtizede szervezik meg Makón a szivleszteri futást. Az idén 175-en döntöttek úgy, hogy sportosan búcsúztatják el 2017-et, s így vasárnap a Hagymatikum elől el is rajtoltak. A legidősebb versenyző 74 esztendős volt, a legfiatalabb pedig alig 12 hónapos. A Rádió 7 is felajánlott ajándékot a szerencséseknek, ugyanis a beérkezési sorszám egyben tombolaszelvény is volt.
-
Milliárdokért fejlesztik a veszteséges fürdőt
Az önkormányzatnak is be kellett szállnia a fenntartásba.
-
-
Milliárdokat ad a kormány a veszteséges makói termálfürdőre
Az összeget három részletben, 2020-ig utalják át az önkormányzatnak.
-
Totál veszteséges a makói fürdő, de a kormány most beletol még 8 milliárdot
Ettől majd biztosan fellendül a látogatottság.