-
Plusz fellépők a makói zenepavilonban
Két újabb fellépővel bővült a Makói Zenepavilon idei nyári programsorozata. Baszkföldi és olasz fúvószenekarok is bemutatkoznak.
-
A folyton úton lévő néptáncosok
Nemrég tért haza a Forgatós Táncegyüttes egy három napos találkozóról, de már csomagolnak, hiszen hamarosan indulnak Lengyelországba egy nemzetközi fesztiválra. Tavaly a makóiak részt vettek egy budapesti gigaprodukcióban, Koltay Gábor rendezte Itt élned, halnod kellnek akkora sikere volt, hogy folytatása lesz. A forgatós művészeti vezetőjét, Doktor Lászlót kérték fel arra, hogy elkészítse ennek a koreográfiáját. Erre is gyakorolnak a makói táncosok.
-
Megrongálták az új focipályát: százezres a kár
Az éj leple alatt tették tönkre ismeretlenek a makói műfüves focipálya két kispadjának burkolatát. Az utánpótlás-egyesületnél betelt a pohár: a rendőrséghez fordultak, és kamerák felszerelését tervezik.
-
Makót népszerűsíti a Hagymanó-füzet
Hagymanó kalandjai - ez a címe annak a 30 oldalas, színes füzetkének, amely a városhoz köthető kabalafigurák segítségével bemutatja Makó nevezetességeit, érdekes helyeit, értékeit óvodásoknak, kisiskolásoknak.
-
Versben figyelmeztetik a betörőt Makón
Vigyázz, a kutya harap! - a legtöbb kapun mindössze ennyi figyelmezteti apró táblán a hívatlan látogatót. Nem úgy a makói Hosszú utca egyik parasztházánál, ahol rímbe szedték a felhívást, méghozzá szépen cizellált betűkkel.
-
Nyáron is pezseg az ifjúsági élet
Nyáron sem pihennek az Apátfalvi Ifjúsági Klub tagjai. Ha kell, a Szigetházban vigyáznak a község gyermekeire, elviszik őket a makói moziba, illetve kirándulást szerveznek nekik Ópusztaszerre. Hamarosan ellátogatnak Apátfalva erdélyi testvértelepülésére, Apácára is.
-
Közel 4 hektáron pusztított a tűz Makónál
Lábon álló napraforgót is veszélyeztettek a lángok.
-
Split miatt van messze Makó Jeruzsálemtől
Akárhova is indulunk nyaralni, gyökeresen más arcát mutatja egy terület, ha tisztában vagyunk pár alap történelmi dologgal vele kapcsolatban. Mindez már csak a magyar vonatkozások miatt is fokozattan igaz Dalmáciára. Dalmácia Horvátország területének a 21%át teszi ki, az az észak-déli irányban…
-
Project manager for customer projects (Job ID: 69719BR)
A(z) ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. (Makó, 6900 Rákosi út 3. ) friss állásajánlata: Project manager for customer projects (Job ID: 69719BR) állás, gyártás, termelés területen. További több száz hasonló álláshirdetés a Profession.hu-n!
-
-
CT-ben nálunk nincs hiány: minden megyei kórházban működik korszerű képalkotó gép
Öt CT-berendezés működik Csongrád megyében - bármelyik egészségügyi intézménybe is kerül valaki, egy hónapon belül kap időpontot ilyen vizsgálatra. A megyei gépek többsége modern.
-
Makói eladó családi ház, 2 szobás, 65 négyzetméteres
Makón, központhoz közeli csendes utcában eladó ez a felújított 2 szobás ház.A műszaki és esztétikai felújítás során (a fürdőszoba kimaradt) elvégezték a...
-
-
-
-
Zajvédő falat szeretnének a nagylakiak az elkerülő mellé
Hamarosan elkezdik a falut elkerülő, a kamionforgalmat a határra vezető út építését Nagylakon. A nyomvonalhoz közel lakók zajvédő falat szeretnének, ez viszont nem szerepel a tervekben.
-
Angol Cocker Spániel kiskutyák
Kínál Angol Cocker Spániel kiskutyák: Fajtatiszta ,hét hetes ,szuka kiskutyák oltva,féregtelenítve,eladók,azonnal elvihetők,szép,egészséges nagyon játékos kiskutyák,szülők a helyszínen megtekinthetők.
-
Kínál Komplett gamer pc: Eladó a képen látható pc. Gép perifériái: Processzor :i5 3570k 3.9ghz 6mb cache. Alaplap:Msi Z77-g43 Memoria: Hyperx Savage 16gb ddr3 1600cl9 Videókártya: Asus gtx970oc Strix Hdd: ssdnow 120gb, toshiba 1tb Hozzá adom gamer perifériát: Medusa nx 5.1 Genius Scorpionk215 Hama urage Reaper evo+ egérpad Személyes átvételt preferálom: ár akkor 150 000ft.
-
-
Mezőhegyes ismét kiváló házigazda volt
Kereken három éve, hogy az I. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának rendezésével Mezőhegyes ismét felkerült Európa lovassportjának térképére. Az utóbbi évek innovatív szakmai, szellemi, anyagi, műszaki fejlesztések eredményeként a patinás intézmény azóta sorra, rendre a rangos fogathajtó versenyeknek házigazdája.