Csak Makó
-
6,3 millió forintot adtak össze olvasóink
Stroke-kampányunk lezárása után is érkeztek még felajánlások a szegedi osztály javára, így 200 ezer forinttal többet, összesen 6,3 millió forintot tudunk átutalni a neurológiai klinika számára.
-
Két tévével távozott a makói áruházból a tolvaj
Mintegy száznegyvenezer forint kárt okozott egy ismeretlen az egyik makói áruháznak.
-
Körözött Daciával bukott le Nagylaknál
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak térségében.
-
Művelődési házat avatnak Magyarcsanádon
A Miniszterelnökséget vezető miniszter és a polgármester pénteken délután 3-kor adja át a község művelődési házat és könyvtárat.
-
Újkígyóson játszottak a makói u-14-es kézisek
A Makó KC u-14-es együttese Újkígyóson folytatta szereplését a bajnokságban.
-
160 balettos növendék három városból: Makón is próbálják A diótörőt
Jelenleg három helyszínen: Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Makón próbálnak. A makói sajtónyilvános próbán jártunk.
-
-
-
160 balettos növendék három városból: Makón is próbálják A diótörőt
Jelenleg három helyszínen: Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Makón próbálnak. A makói sajtónyilvános próbán jártunk.
-
Parkolót kér a Szegedi utca, nem új kerékpársávot
Akiket az érintettek közül szóra tudtunk bírni, azt mondták, a makói Szegedi utca páratlan oldalán inkább maradjon a járdán a kerékpársáv, és kapjanak újra parkolót az üzletek. Ez a közlekedés helyi átszervezésének egyik eldöntetlen kérdése.
-
-
Makó egykori ügyvédjét köszöntötték
A rendszerváltás utáni első szabadon választott makói polgármester, dr. Sánta Sándor még 1990-ben kérte fel dr. Draskóczy Edét, hogy legyen a város ügyvédje. Az ezt elfogadó Ede bácsi szerdán ünnepelte 95. születésnapját, akit Farkas Éva Erzsébet mostani városvezető is felköszöntött.
-
Elbúcsúzott a makói futball egyik fontos szereplője
Barna Györgyné Irénke néni szertáros 12 és fél évig dolgozott a klubnál.
-
Nőtt a belvárosi idősek száma Makón
A tavalyi esztendőhöz képest ötvennel emelkedett Makó belvárosában azok száma, akik betöltötték a 70. életévüket. Így a körzet képviselőjének, Czirbus Gábornak 2016-ban 424 utalványt kell már kiosztania közöttük. A városatyát szerdán mi is elkísértük a körútjára.
-
Múlt hét csütörtökön az egyik makói nagyáruházból lopott el egy férfi 2 értékes TV-t 140.000 forint értékben, november végén pedig egy makói gyár telepéről vittek el nagyértékű, 30 millió forintot meghaladó rozsdamentes fémelemeket és különböző szerszámokat ismeretlenek. Az elmúlt hét makói kék híreit itt olvashatja- hallhatja!
-
Román férfi vezette a körözött francia autót
A franciák körözték a Daciát.
-
Megint irtják a patkányokat Makón
Tegnap újabb rágcsálóirtási hadművelet indult a Maros-parti városban - ezúttal nem csak Honvédban, de főként ott.
-
Román férfi vezette a körözött francia autót
A franciák körözték a Daciát.
-
-
Csokimikulást hozott az apátfalvi mikulás
Az apátfalvi önkormányzata közel 350 kisgyermek számára szerzett meglepetést ma délután azzal, hogy elhozta hozzájuk a Mikulást.