Csak Makó
-
3,7 millióval tartozik az ifiklub Makónak
Másfél évvel a makói ifjúsági klub átadása után még mindig tartozik 3,7 millióval az önkormányzatnak az üzemeltető FIGYI Egyesület a beruházásra kapott pénzből.
-
Nyolcadikosok szállták meg a gimnáziumot
Kolumbusz tojása, A kövér, a sovány és a csúf, valamint Bazi nagy görög lagzi - érdekesebbnél érdekesebb tanórákkal várták kedden a makói József Attila Gimnáziumban az általános iskolák nyolcadikosait. A nyílt napra több százan jöttek el, s a Maros-parti város tanulói mellett számos más településről is érkeztek érdeklődők.
-
Csak a kisujjadat kell mozdítanod!
Nem maratont kell azonnal lefutni, s nem kell mindjárt csak salátadiétára áttérni, elég, ha mindössze napi fél óra tornát iktat be az ember az életébe. Az apró változtatások a lényege a Még idén-kampánynak, melynek hétfő este Makó volt a soron következő állomása. A Hagymaházban kiderült, hogy a tévé előtt ülve két vizespalack segítségével is lehet edzeni.
-
A fórum helyszíne is felújításra vár
A hétfő esti makói lakossági fórumnak helyet adó Almási utcai iskola felújítása is szóba került a rendezvényen, de egyelőre megfelelő pályázatot keresnek a munkálatok finanszírozására. Emellett a lakók kértek még út- és járdafelújítást, csapadékvíz elvezetők karbantartását, valamint fák és bokrok nyesését.
-
Háromkor mászott fel egy férfi a kiszombori toronyra
Több mint 8 órát volt fent egy férfi a kiszombori adótoronyban - a tűzoltók és a mentők voltak türelmesebbek, a helyi érdeklődők a végkifejlet előtt feladták.
-
Makó hírek > Háromkor mászott fel egy férfi a kiszombori toronyra - percről percre
Több mint 8 órát volt fent egy férfi a kiszombori adótoronyban - a tűzoltók és a mentők voltak türelmesebbek, a helyi érdeklődők a végkifejlet előtt feladták.
-
Háromkor mászott fel egy férfi a kiszombori toronyra
Több mint 8 órát volt fent egy férfi a kiszombori adótoronyban - a tűzoltók és a mentők voltak türelmesebbek, a helyi érdeklődők a végkifejlet előtt feladták.
-
Felmászott egy férfi a kiszombori toronyra
Több mint 8 órát volt fent egy férfi a kiszombori adótoronyban - a tűzoltók és a mentők voltak türelmesebbek, a helyi érdeklődők a végkifejlet előtt feladták.
-
Vizsgálatot ígér a lelei útpanaszok ügyében Lázár János
Hamarosan vizsgálat indul a szennyvízberuházás utáni úthelyreállítás problémái miatt.
-
Felújítják a Mindszenty-emlékszobát Makón | DÉLMAGYAR Makó, Makó és környéke
Mindszenty József bíborosnak, az 1956-os forradalom egyik ikonikus alakjának emlékszobája van Makón.
-
A motiváció adott | DÉLMAGYAR Makó, Makó és környéke
Rovatunkban az elmúlt futballhétvége legjobb Csongrád-Csanád megyei gólszerzőjét mutatjuk be.
-
Cegléden sem szenvedett vereséget a Makó FC | DÉLMAGYAR Makó, Makó és környéke
Már a harmadik percben hátrányba került a Makó Cegléden a labdarúgó NB III. 12. fordulójában, de egyenlített a játékrész derekán. Több gól nem esett, így megőrizte tizenegy meccs óta tartó veretlen sorozatát. Hidegzuhanyként hatott, hogy a korábban Vásárhelyen futballozó Pleszkán fejesével szerzett vezetést a Cegléd. A hazaiak az első húsz percben domináltak, egy az egyben …
-
Órák a művészetben | DÉLMAGYAR Makó, Makó és környéke
A magyar festészet napja alkalmából Órák a művészetben címmel közös festésre, rajzolásra hívja a makói és környékbeli iskolák diákjait a József Attila Múzeum ma délben. A foglalkozást Sonkodi Rita festőművész vezeti, aki a témában vetítéssel kísért előadást is tart.
-
Kvanduk János csapata három meccse gólképtelen
Tovább tart a Kozármisleny veretlen sorozata.
-
Meglógott a listavezető | DÉLMAGYAR Szeged, Szeged és környéke
5–0-s győzelmével 3 pontra növelte előnyét a labdarúgó megyei I. osztály élén a Szeged-Csanád GA II. A Tisza-partiak közvetlen üldözői közül a Tiszasziget a Makó II.-vel ikszelt, míg az SZVSE küzdelmes meccsen nyert 1–0-ra a Deszk ellen.
-
Szerdán kerül sor az Ifjú Szivek Táncszínház KÉJ – kötelező érvényű javaslat című előadásának ...
Az Ifjú Szivek Táncszínház október 20-án tartja a KÉJ – kötelező érvényű javaslat című előadásának bemutatóját. A rendhagyó, vagy akár különösnek tűnő megoldást többek között az indokolja, hogy az előadás színházi premierje a változó járványhelyzet miattmár több ízben elmaradt.
-
Továbbra is tartja veretlenségét a Jászkisér | SZOLJON
A kilencedik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a megyei másodosztályú bajnokság küzdelmei a hétvégén.
-
Márki-Zay győzelme után: a francia újságírók próbálják kitalálni, hogyan kell kiejteni, hogy ...
Nem lehet kihagyni a tudósításokból, hogy az ellenzéki előválasztás győztese polgármester is. Hogy hol? Odmézeuvachareille-en.
-
Csak Köröstarcsán volt ok az örömre | BEOL
A megyei együttesek közül csak a köröstarcsaiaknak volt okuk örömre az NB II.-es férfi kézilabda-bajnokság Dél-keleti csoportja hétvégi negyedik játéknapján. A kígyósiak odahaza, a kondorosiak házon kívül szenvedtek vereséget, Molnár Zoltán igen tartalékos alakulata viszont erőn felüli győzelmet aratott Algyőn, noha csupán egyetlen cseréje volt.
-
Vitézek, famíves, cizellőr és aki tilosban makkoltat (videó)
Regnum Fest címmel példátlan dokumentumfilm készült a magyar hagyományőrzőkről.