Csak Makó
-
Megszólalt a 22 év után elküldött makói gimnáziumigazgató
Rója István azt mondta, hogy pályája során mindössze egyszer érzékelt „felelősségrevonás-félét”. Akkor, amikor Lázár Jánossal beszélt.
-
A 22 év után elküldött makói iskolaigazgató sejtette, hogy ez lesz a vége
Bár hivatalos tájékoztatást még nem is kapott pályázata érvénytelenítéséről, csak arra tud gondolni, hogy az oktatáspolitika bírálata miatt nem nyerhetett.
-
Rába Steiger 250/245 EATON difizár eladó újszerű keveset ment! ár: 160.000 nincs+áfa
-
Karvastagságú ágat törtek le a díszfáról: a rendőrség és a szórakozóhely is keresi a tettest
Aki információval szolgál, ingyenbelépőt és köszönet-vendéglátást kap.
-
Az EMMI megfúrta az oktatáspolitikát kritizáló makói iskolaigazgató pályázatát
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma érvénytelenített a makói József Attila Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázatot, noha az intézmény vezetésére mindössze egyetlen ember, az intézményt 22 éve vezető Rója István pályázott – írja a Délmagyar.hu.
-
A Maros-part új utcái - 20 év után
Strand körút, Zöldház és Vadászház utca, valamint Nyárfa, Szélsőzug, Erdő és Tisztás köz - többek között ezekkel bővült a makói utcák, közök sora. A Maros-parti üdülőterületen kedden kezdték el az új táblák kihelyezését. Ezzel a nyaralótulajdonosok közel húsz esztendős óhaja vált valóra.
-
Lakatlan tanya égett Makó mellett
Egy lakatlan tanyaépület égett hétfőn délelőtt Makó külterületén. A lángok a tanyát körülvevő aljnövényzetre is átterjedtek, mintegy nyolchektáros terület égett. A makói, a hódmezővásárhelyi és az orosházi hivatásos egységek érkeztek a helyszínre, több vízsugárral kezdték meg az oltást. Munkájukat a földeáki önkéntes tűzoltók is segítették. A beavatkozásnak köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább, több hektárnyi lábon álló gabonát mentettek meg az egységek. Személyi sérülés nem történt. (Csongrád Megyei Katasztrófavédelem)
-
Elütöttek egy kerékpárost Makón
A kerékpárosnak nem adták meg az elsőbbséget. Súlyosan sérült egy kerékpárúton közlekedő biciklis, akinek a jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget egy gépkocsi sofőrje hétfőn 12 óra körül, Makó belterületén. Motorozás és kerékpározás során fontos a megfelelő védőfelszerelés viselése, a vezetéstechnikai ismeretek fejlesztése. Ismerje meg járművét, tartsa be a közlekedési szabályokat, vezessen óvatosan és figyelmesen! (police.hu)
-
Levélben kért anyagi segítséget Mészáros Lőrinctől egy makói nő
Levélben kért anyagi segítséget Mészáros Lőrinctől egy makói nő.
-
Évek óta húzódó történet: beleroppant a család a lakásukért zajló harcba
Biharváriékat kikészítette a Korondi utcai lakásukért való küzdelem, a férfi zárt intézetbe került.
-
Fel lehet robbanni egy dobszéken ülve is - The Devil's Trade-interjú Makó Dáviddal
Makó Dávid, The Devil's Trade név alatt két sikeres európai turnét csinált végig az elmúlt fél évben, de a HAW nevű metálzenekara is működik úgy, ahogy azt régen eltervezték. Ehhez képest viszont kevés médiafigyelmet kap, úgyhogy ideje volt vele hosszabban is elbeszélgetni. Annyira hosszan, hogy az…
-
Körözött Renault került elő Kiszomboron
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le Csongrád megyében.
-
Kiégett egy Mercedes a Sándorfalvi úton
Egy lakatlan tanyaépület égett hétfőn délelőtt Makó külterületén. A lángok a tanyát körülvevő aljnövényzetre is átterjedtek, mintegy nyolchektáros terület égett. A makói, a hódmezővásárhelyi és az orosházi hivatásos egységek érkeztek a helyszínre, több vízsugárral kezdték meg az oltást. Munkájukat a földeáki önkéntes tűzoltók is segítették. A beavatkozásnak köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább, több hektárnyi lábon álló gabonát mentettek meg az egységek. Személyi sérülés nem történt.
-
Mészáros Lőrinctől kért anyagi segítséget egy makói nő
Éva szerint a milliárdos felcsúti polgármester számára olyan apróság a segítség, mint amikor ő adott száz forintot egy hajléktalannak.
-
-
22 év után küldik el a kormány oktatáspolitikáját kritizáló igazgatót
Palkovics László döntött arról, hogy a makói gimnáziumban ne az egyedüliként pályázó Rója István legyen az igazgató.
-
-
-
22 év után küldik el az oktatáspolitikát kritizáló makói iskolaigazgatót
Előbb az önkormányzat nem támogatta az igazgató pályázatát, majd végül az Emmi is úgy döntött, érvényteleníti a pályázatot, és hiába nem volt más jelentkező, újat ír ki.
-
Érvénytelenítették a makói gimnázium igazgatói pályázatát
Sem az ökormányzat, sem az EMMI nem akarja Rója Istvánt, pedig egyetlen jelölt.