Makót környező települések
-
Erős a forgalom a csanádpalotai határátkelőnél
Erős a forgalom a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen, a Romániába tartó kamionoknak két, az autóbuszoknak egy órát kell várakozniuk.
-
Határ menti turisztikai együttműködés európai uniós alapokból Zsombolya, Gyertyámos és ...
Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program támogatásával 2018. december 1-jén kezdődött és 2020. május 31-én zárul a ”RO-HU 300 – Közös kihívások – közös megoldások: szervezeti fejlődés a turizmus területén című pályázati program, a romániai Zsombolya , Gyertyámos, valamint Csanádpalota konzorciumban.
-
Új bölcsőde a zombori gyerekeknek
Várhatóan szeptemberben vehetik birtokba a kiszombori apróságok azt az új bölcsődét, amit ma tekintett meg a polgármesteri jogokat gyakorló alpolgármester, Szirbik Imre invitálására Lázár János parlamenti képviselő.
-
Felállították a nagylaki kettős keresztet – Galéria
Két hónapig készült, most öt ember bő húsz perces munkájával került a helyére.
-
Lázár János is bejárta az új kiszombori bölcsődét
A térség országgyűlési képviselője szerint a település mindig okosan gazdálkodott a lehetőségekkel, a bölcsődével olyan beruházást valósítottak meg, ami valódi segítséget fog jelenteni a gyermeket nevelő fiatalok számára.
-
A MÁV hivatalosan is bejelentette a mellékvonalgyilkos „járványügyi menetrendeket”
A járatritkításoknak még csak végdátuma sincsen, így nem tudni, meddig marad velünk az ún. járványügyi menetrend. A MÁV azzal indokol: a koronavírus miatt 70 százalékkal esett vissza a forgalom a vonalain, és egyébként is, a ritkítás csak az utasok 4 százalékát érinti.
-
Megyénket is érinti a MÁV járványügyi menetrendje
A közösségi közlekedési hálózaton a járványhelyzet jelentősen visszavetette az utasforgalmat, ezért június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe.
-
-
Balog Zoltán volt Lázár János vendége Mezőhegyesen
Balog Zoltánt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét látta vendégül Lázár János és Pap István Tibor, Mezőhegyes polgármestere – számolt be közösségi oldalán a mezőhegyesi ménesbirtok fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
-
Már a nagylaki határnál is lehet autópálya-díjat fizetni
Új útdíj-értékesítési pont nyílt a nagylaki határon, az M43-as autópálya pihenőjében - írja a Facebookon a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
-
-
3,2 milliárdból megújul a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti út
A kivitelezés során felújítják a mezőhegyesi Élővíz-csatorna-hidat és a Pitvaros községben a körforgalmi csomópontot is.
-
-
Megújul a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti útvonal
Hazai finanszírozásból, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában újul meg a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti 22 kilométeres útvonal, mint
-
Szülőmegyém mostantól kiegészülve a Dél-Alföld egyik régi magyar varázstájékával: Csongrád-Csanád megye.
-
Leégett Renátáék háza Magyarcsanádon – Galéria
Mindene odaveszett a két gyermeket nevelő, magyarcsanádi Jankó Renátának, akinek leégett a háza.
-
-
A járványra hivatkozva júniustól teljesen lefejeznék a vasúti mellékvonalakat
Az ITM szerint csak a nyári hónapokra vonatkoznának a ritkítások, de nem nehéz látni: ha az évtizedek óta elhanyagolt, és világos koncepció nélkül működő mellékvonalakon hirtelen pótlóbuszok járnak, az könnyen a vonalak végét jelentheti. És még olcsóbb sem lesz a közlekedés a vasútritkításokkal: mutatjuk a mellékvonali halállistát!
-
Két bajnoki címet ünnepelhettek volna Apátfalván
Egyelőre képlékeny, mi lesz a ContiTech-Apátfalva sorsa.
-
Épül az árvízkapu Apátfalván – Fotók
Látványos szakaszához érkezett a Sámson-apátfalvi öntözőcsatorna árvízkapujának építése.