Makót környező települések
-
Elismerte Ambrózfalva polgármestere, hogy nem követett nyomon minden pénzmozgást + HANG
Dorotovicsné Gulyás Judit szerint nem indokolt állandóan ránézni a bankszámlákra, mert hiába keresne rajta szabad forrást, az nincsen. A tájékozódásban a pénzügyesre támaszkodott, miközben később kiderült, legalább egyszer kapott tőle olyan kimutatást, ami nem volt valós. Könnyen lehet, hogy Csanádalbertin szintén a rendszeres utólagos ellenőrzés hiánya vezetett a csődhelyzethez.
-
Farkas János is támogatja a Fidesz apátfalvi polgármesterjelöltjét - Promenad24
Egy az irány, közös a cél - írta Varga Róbert, miután a magyarcsanádi polgármesterrel egyeztetett.
-
Több, mint ezer palacsintát sütöttek a maroslelei gyermeknapon - Promenad24
Az önkormányzat évről évre vendégül látja és a szórakoztatja a családokat májusban.
-
-
Szenzációs felfedezést tett a hazai biológus: új faj jelent meg Magyarországon - HelloVidék
A felfedezés ékes bizonyítéka annak, hogy még 200 évnyi botanikai feltárás után is lehet újat találni Magyarországon - közölte Facebook-oldalán Dr. Gusztáv Jakab biológus, egyetemi docens.
-
Nap képe: rózsák Földeák főterén - Promenad24
A májusi pompájában mesébe illően szép Földeák Szent László tere, ahol a fák üdezöld árnyalata alkot kontrasztot a tér piros rózsáival.
-
Szabó Zsuzsanna szerint aktívabb pályázatfigyelésre van szükség Csanádpalota fejlődése ...
A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje pénteken lakossági fórumot tartott a város főterén.
-
Ünnepelték a madarakat és a fákat - delmagyar
Gólyás filmet néztek, gólyafészkeket kerestek fel, fát ültettek a csanádpalotai ovisok.
-
Radó Tibor: Ambrózfalva és Nagyér polgármestere is tudott arról, hogy megkárosították a ...
A közös hivatalt üzemeltetésében részt vevő három település polgármesterei közül egyedül Radó Tibor mer a sarkára állni, és nyilvánosan elítélni a Csanádalbertin kitört botrányt, évekre visszamenő részletes vizsgálatot követelve. Az önkormányzati választáson már nem induló pitvarosi polgármester részletesen beszámol a megdöbbentő előzményekről!
-
Új közösségi házat alakítanának ki Magyarcsanádon - Promenad24
A csanádiak a temesvári projektpartnerükkel közösen adtak be egy támogatási kérelmet a fejlesztésre.
-
Pitvaroson tartott előadást Pintér István történész - Promenad24
Az első világháború 110. évfordulójának alkalmából.
-
-
Heten is indulnak a polgármesteri székért az alig 600 fős Csongrád-Csanád vármegyei településen
Horváth Lajos 1994 óta vezeti Királyhegyest, az idei választáson azonban már nem indul, polgármester
-
Heten szállnak versenybe a hatszáz fős község polgármesteri címéért | hodpress.hu
Harminc év után megnyílik a versenypálya a helyi politikai színtéren.
-
-
Gázolt a vonat Tótkomlóson - Körös Hírcentrum
Elgázolt egy embert a vonat Tótkomlóson, a Kossuth Lajos utcai átjáróban, hétfő este.A katasztrófavédelem köz
-
Új otthon a román közösségnek - delmagyar
Román közösségi ház lesz a voilt idősek otthonából Magyarcsanádon
-
-
Szekeres Ferenc már nem tagja a Fidesznek - Promenad24
Személyes érdekei, egyéni ambíciói miatt elárulta a közösségét az apátfalvi polgármester.
-
Körözött pótkocsit foglaltak le Nagylakon - delmagyar
Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.