Mezőhegyes
-
Fogdosni kezdte a busz hátuljában, majd nem engedte leszállni a nőt a drogos szegedi férfi
A letartóztatását indítványozták annak a szegedi férfinak, aki egy helyközi buszjáraton molesztálta a vele utazó hölgyet.
-
Decemberig eltiltották a kovácsházi szakembert
Nyolc felnőtt és hét utánpótlás korú labdarúgó esetében, valamint egy sportszakemberrel szemben hoztak rövidebb-hosszabb idejű eltiltásos büntetést.
-
A Csányi utcában győzött a Dévaványa a megye kettő A csoportjában
Egy gólt hozott a Mezőhegyes és a Sarkad rangadója a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság A csoportjában.
-
Visszalép a jelöltségtől Mezőhegyes polgármestere Papp István Tibor javára
Közös sajtótájékoztatón jelentette be Mitykó Zsolt, Mezőhegyes jelenlegi polgármestere és Papp István Tibor, hogy a település fejlődésének érdekében közösen dolgoznak tovább. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság vezérigazgatója alpolgármesternek kérte fel Mitykó Zsoltot.
-
-
Hazai pályán győzött a Tótkomlós a Gádoros ellen
Tótkomlósi TC–Gádoros SE 5–3 (3–3).
-
A Mezőhegyes továbbra is őrzi első helyét a tabellán
Békéscsabai MÁV-Mezőhegyes 0-1.
-
A hatodik bajnokit is behúzták
Két veretlen együttes feszült egymásnak szombaton a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság A csoportjában.
-
Tovább áramlik a pénz a fideszes botránypolitikus környezetébe
Tyúkok, szarvasmarhák, juhok bemutatására kap uniós támogatást egy olyan alapítvány, amely kötődik a költségvetési csalás miatt vád alá helyezett Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz.
-
Határsértőt fogtak Mezőhegyes külterületén
A magát albán állampolgárnak valló férfi nem tudja hitelt érdemlően igazolni azt, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon.
-
Egy híján ötven találat a megye kettes labdarúgó-bajnokság A jelű csoportjában
Negyvenkilenc gólt hozott az 5. forduló a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság A csoportjában. A legtöbb Okányban és Kétegyházán esett, a Kis-Sárréten a hazaiak, Kétegyházán a mezőkovácsháziak örülhettek.
-
Átadták a Mezőhegyes közelében elfogott határsértőt a román hatóságoknak
A magát albánnak valló külföldi illegálisan lépte át a magyar–román államhatárt Békés megyében.
-
Két német és egy román aranyérem a fiatal fogatlovak világbajnokságán Mezőhegyesen
Két kategóriában német, egyben pedig román sikerrel zárult a fiatal fogatlovak vasárnap befejeződött világbajnoksága Mezőhegyesen.
-
Győzött a Vésztő csapata Gádoroson
Gádoros SE–Vésztői SE 2–3 (0–2).
-
Lovassport-vb: két német, egy román arany Mezőhegyesen
A fiatal fogatlovak vb-jét sorozatban ötödször rendezték meg Mezőhegyesen.
-
Két mezőhegyesi bronzzal zárult a fogathajtó vb
A fiatal fogatlovak szeptember első hetében a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lovaspályáján a világbajnoki címért vetélkedtek.
-
Kihasználta riválisai botlását a Mezőhegyes és átvette a vezetést a bajnokságban
Az élen álló Dévaványa Békésszentandráson, az üldöző Sarkad Mezőberényben hagyott két pontot.
-
Lengyel győzelem született a hétévesek mezőnyében
A díjhajtást nyolc hétéves ló teljesítette a szombati versenynapon az V. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságán.
-
A második versenynap tétje a vigaszágról a döntőbe jutás volt
Az 5-6-7- éves fiatal fogatlovak csütörtöki első körös kvalifikációból 14 ló jutott a szombat, vasárnapi döntőbe. A pénteki vigaszágon 16 ló startolt, döntőbe jutott öt – köztük egy magyar – fogat.
-
Holland, német és román lovak remekeltek az első versenynapon
A 23 ezer euró összdíjazású versenyen 11 nemzet 31 lova állt starthoz.