-
Ingyenes zászlót kaphatnak a makóiak
Amennyiben igénylik, akkor térítésmentesen nemzeti lobogót kaphatnak a makóiak - döntöttek a képviselők. Dr. Hadik György városatya javasolta, hogy az ingatlanokra kerüljenek ki egységes zászlók. Aki szeretne egyet, illetve a vele járó tartót, az a jövő héttől a www.mako.hu honlapon kérheti elektronikusan vagy személyesen a kabinetirodában.
-
Makói segítséggel cserélik a viharvert nagylaki tetőket
Lapunk közreműködésével ajánlott fel a makói Sipos Imre 120 négyzetméternyi palatetőt a vihar által megtépázott nagylakiaknak.
-
Szabó feljelentést tett parkolóbérlet ügyben
Költségvetési csalás, hivatali vesztegetés és hivatali vesztegetés elfogadásának a gyanúja miatt pénteken feljelentést tett ismeretlen személyek ellen a makói rendőrkapitányságon dr. Szabó Bálint. A jogász a dokumentum leadása után a rendőrség előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: esztendőkön keresztül úgy kaptak ingyenesen - többek között szocialista politikusok - szegedi éves parkolóbérletet, hogy nem volt rá jogosultságuk.
-
Megszűnt a Makó nyugati részét éjszakánként fojtogató bűz - jelezték lapunknak az arrafelé lakók. Ezek szerint valóban a szennyvíztisztító telepről érkezett a szag.
-
Harangláb és zászló ügye is a testület előtt
A makói lakosok nemzeti színű lobogó kapnak, hogy kitűzhessék házaikra, az uniós zászló ügyében pedig egyelőre nem született döntés - derült ki a pénteki rendkívüli testületi ülésen. Napirendként szerepelt még egy új harangláb felállítása is, de elnapolták a határozatot, mert a tervezetben szereplő helyszín, a Széchenyi tér több képviselőnek nem felelt meg.
-
A makói lakosok nemzeti színű lobogó kapnak, hogy kitűzhessék házaikra, az uniós zászló ügyében pedig egyelőre nem született döntés - derült ki a pénteki rendkívüli testületi ülésen. Napirendként szerepelt még egy új harangláb felállítása is, de elnapolták a határozatot, mert a tervezetben szereplő helyszín, a Széchenyi tér több képviselőnek nem felelt meg.
-
Fokhagyma(Makóról,termelőtől)kis és nagy tételben eladó.Csomagküldés,nagyobb tétel esetén kedvezményes szállítás lehetséges.Ár:600-1500 Ft/kg A fokhagyma ét…
-
Rendkívüli testületi Makón - Percről percre
Rendkívüli testületi ülés kezdődik pénteken délelőtt Makón 9 óra 30 perckor. Kövessék velünk on-line az eseményeket, percről percre.
-
Védővel erősített a Mezőhegyes és a Dévaványa
A 21 esztendős játékos új klubjában együtt játszhat bátyjával, Dajcs Györggyel. Mivel a testvérpár mellett az előzetesen Makóval hírbe hozott Dócza Gábor is marad a zöld-fehéreknél, így azután nem túlzás azt állítani, hogy Ölei Dezső edző a bőség zavarával küzd majd a belső védő poszton. A Dévaványai SE megyei I. osztályú gárdája is rutinos hátvéddel …
-
Gyönyörű Felújított Oroszlántalpas neobarokk stílusú komód
Kínál Gyönyörű Felújított Oroszlántalpas neobarokk stílusú komód: Nagyon szép állapotú neobarokk komód. 3 fiókkal, réz veretekkel, alján faragással- patinás, érett színben. Felső fiókja zárható egy kulcsával. Mérete: 66 cm(mag.) x 76 cm(hossz) x 43 cm( mélység) Futárral tudom küldeni díja szakszerűen és biztonságosan csomagolva 3500ft.
-
Beszélő eszközöket kaptak a látássérültek
Hári Tamás egy betegség következtében 2011-ben megvakult. A 40 éves férfi is tagja a Látássérültek Délalföldi Egyesületének, mely a makói Givaudannak köszönhetően olyan beszélő eszközöket tudott beszerezni, mellyel a vakok, gyengén látók is tudnak vérnyomást, illetve vércukorszintet mérni. A berendezéseket csütörtökön adták át a LÁTDE makói irodájában.
-
Akcióznak a makói iskolaigazgatóval szimpatizáló diákok és szülők
Kék szalagot kötnek a makói József Attila Gimnázium kerítésére szülők és diákok, így tiltakoznak az intézményt 22 éve vezető Rója István igazgatói pályázatának érvénytelenítése ellen.
-
-
Felkészülési meccsen verték a Makót
Július 12-én, szerdán lejátszotta első felkészülési meccsét az NB III-ra készülő Makó FC. Méhes Tibor csapata a Méhkeréktől szenvedett 3-1-es vereséget.
-
Az ördög és az ostoba királyfi
Ördög, valamint nem éppen a jól vágó eszéről híres királyfi, de viking harcos is szerepel majd abban a jelenetben, melyet a makói múzeum bábtáborának a résztvevői pénteken mutatnak be. Csütörtökön már az utolsó simításokat végezték a díszleteken, illetve próbáltak a gyerekek a maguk készítette bábokkal.
-
prohuman ajánlata. További állásokat találsz a jobline.hu-n. Velünk válthatsz!
-
Klímastand a Makói Fürdőfesztiválon
2017. július 14-én a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőben megrendezésre kerülő Fürdőfesztivál első napjához csatlakozik a Csongrád Megyei Önkormányzat Klímaprogramja.
-
Ikszelt a SZEOL SC, vezetett, de kikapott a Makó
Tegnap két Csongrád megyei NB III-as labdarúgócsapat is felkészülési mérkőzést játszott. A SZEOL SC a Felső Tisza-parti stadionban a Csongrád-Kunság Aszfalt együttesét fogadta.
-
Újra kék szalagot kötnek a JAG-ra: kiállnak Rója István mellett
Az akciót szerdán kora délután Mucsi Tamás, a DK helyi vezetője indította el.
-
Ahogy az előző, úgy a 2017/2018-as szezonban is az NB III Közép Csoportjában küzdhet meg a másodosztályú tagságért a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.