-
New Holland Ts110A Mezőgazdasági vontató - Csongrád-Csanád vármegye<br>Makó - Agroinform
New holland Ts 110A mezőgazdasági vontató, 2005 évjárat, 145 lóerős 4 hengeres motorral, 16×16 power váltóval, klímával, hátul 520/70R38 80%-os gumikkal, elö...
-
Nyolcból hat képviselőjelöltjüket már bemutatták a makói Lokálpatrióták - Promenad24
Mind a nyolc makói körzetben indítanak képviselőjelöltet a június 9-i választáson. Újabb két indulójukat nevezték meg Zeitler Ádámék.
-
Forgalomkorlátozás Makón az ünnepség miatt - Promenad24
Vasárnap ünnepélyes keretek között átadják a 12 milliárdból kibővített és újjávarázsolt makói Hagymatikum Gyógyfürdőt.
-
Beindult a makói Forgatós szezonja - FOTÓK - delmagyar
Idén is mozgalmasan indul a makói Forgatós Táncegyüttes szezonja: fellépések, versenyek sora várta, illetve várja a csapat tagjait. Bár jelmezes, táncszínház-jellegű produkciókban is részt vesznek, igazi küldetésüknek az autentikus népi kultúra ápolását tekintik.
-
Megszépül a makói Kálvária - Promenad24
Most a kis kápolna előtt álló három, 155 éves kőkeresztet újítják meg a restaurátorok.
-
Molnár Ferenc Caramel robbantja be a makói fürdőbulit (videó) - Promenad24
Igazi sztárvendége lesz a vasárnapi fürdőátadónak. Hétfőtől pedig a nagyközönség is birtokba veheti az új csodát, a 12 milliárdból kibővített és újjávarázsolt Hagymatikum Gyógyfürdőt.
-
Megbukott egy nő a határon Csanádpalotánál - Promenad24
Egy nő hamis okmánnyal akarta elhagyni az ország területét Csanádpalotánál, az ügyben indult nyomozás lezárult.
-
Magyarországon már csak Makón és a környező hét településen magasabb az ivóvíz arzéntartalma a megengedettnél. Tizenkét év alatt 5 milliárdot költöttek el mentesítésre. Az eddigiekhez képest 5 százaléknyi munka van hátra, de még nem tudják, ez mibe kerül.
-
Átadják a megújult Hagymatikumot - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Hamis lengyel iratokkal slisszolt volna át a határon | hodpress.hu - HódPress
A magyar határrendészek azonban felfedezték a turpisságot.
-
-
Hétközi mérkőzéssel kezdődik az első osztályú forduló - BEOL
Négy mérkőzést rendeznek a héten a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, az elsőt már csütörtökön megtartják a Békéscsaba Utánpótlás Központban. A Szeghalmi FC–Szarvasi FC ütközetet május 1-re halasztották. A fő mérkőzésre Gyulán kerül sor, ahol a továbbra is menetelő Gyulai TFC a Szarvason nagy vereségbe beleszaladó Mezőhegyes vendégszerepel.
-
Páratlan párosok: kiderült Mezőhegyesen, hogy ki a mester két keréken - BEOL
Kerékpáros párosok versenyeztek szerdán Mezőhegyesen, a József Attila Általános Művelődési Központban. A Békés Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság rendezvényén, a Ki a mester két keréken? és a Kerékpáros Iskola Kupa közlekedésbiztonsági vetélkedők Békés vármegyei döntőjén 36 általános iskolás diák vett részt.
-
-
Bejárások során mutatják be a Hagymatikum új részlegét - Promenad24
Farkas Éva Erzsébet polgármester is körbevezette az érdeklődőket a fürdőben. Vasárnap 10 órakor ünnepélyes átadóra várják a makóiakat, Molnár Ferenc Caramel is fellép.
-
Egy ember életét vesztette, többen megsérültek az M43-as autópályán történt balesetben
Egy ember életét vesztette, illetve többen is megsérültek abban a balesetben, amely szerda hajnali 1 óra körül történt az M43-as autópálya Nagylak felé tartó oldalán.
-
-
Halálos baleset az M43-ason: álló kamionba csapódott egy trélert vontató kisbusz – megrázó fotók
Tragikus kimenetelű baleset történt szerdán hajnalban az M43-as autópályán, Csanádpalota térségében.
-
Baleset Csanádpalotánál: kisbusz és kamion ütközött - delmagyar
Az M43-as autópálya Nagylak felé vezető oldalán történt a baleset.
-
Kisbusz és kamion ütközött össze az M43-as autópályán Csanádpalotánál - WEBradio.hu
Az OKF tájékoztatása szerint egy trélert húzó Mercedes kisbusz, valamint egy kamion ütközött össze az M43-as autópálya Nagylak felé tartó oldalán szerda hajnali 1 óra körül.