-
-
Útlezárás a Hagymatikum fürdőnél - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Házasságkötés, születés, gyász Vásárhelyen - Promenad24
Mutatjuk az aktuális családi eseményeket.
-
Két bemutatóval is készül a héten a makói Maros Táncegyüttes - Promenad24
Szombaton tavaszi gálát rendeznek, vasárnap pedig a szegedi Délikerttel közösen lépnek színpadra a makóiak.
-
Ez állati: bütykös ásóludak vendégeskednek Vásárhely környékén - Promenad24
Már több mint tucatot számoltak össze belőlük a kardoskúti Fehér-tónál. Költéséhez általában nyúl, róka vagy borz által ásott üreget foglalnak el, melyet saját igényeik szerint alakítanak át.
-
Javában dolgoznak a makói galambos diákok a tankertben és a földeken - Promenad24
Az enyhe tél és a gyorsan érkező tavasz miatt hamarabb indult a munka.
-
Döntetlen lett az Akasztó-Harta szomszédvári derbi - BAON
A tizenhat kör után a 6. helyen álló Akasztó a 8. Hartát látta vendégül a hétvégén. Mind a két gárda győzelemmel kezdte a tavaszt, így a szomszédvári a két csapat helyezése és formáját tekintve is rangadónak ígérkezett. Az is lett, amelynek a végén az első félidei hazai vezetést követően a felek megosztoztak a pontokon.
-
Megtudtuk, mikor lesz a Hagymatikum Gyógyfürdő ünnepélyes átadója! - Promenad24
Már nem kell sokat várni, hogy feltáruljon a makoveczi álom! Bejelentették, mikor nyitja meg kapuit a 12 milliárd forintból felújított és kibővített makói Hagymatikum Gyógyfürdő.
-
Robotok és emberek vitték sikerre a Continentalt Budapesten - Autopro.hu
A Continental vállalatcsoporton belüli előléptetése kapcsán adott interjút az autopro.hu-nak a Continental országigazgatója, Dr. Keszte Róbert.
-
Húsvét-elő a Hagymaházban – Galéria - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Újra fogadják a felajánlásokat - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Nap képe: kora tavaszi napsütés a mátrai szerpentinen - Promenad24
Gyakorlatilag egész február a tavasz jegyében telt, így a hó is gyorsan elolvadt a Mátra magasabb pontjain, cserébe lenyűgöző panorámával várják a túrázókat a hegyek.
-
25 kézműves mutatkozott be a makói Hagymaházban - Promenad24
A Marosvidék Baráti Társaság 2016 óta rendezi meg a Kreatív Húsvét elnevezésű programját.
-
Jó reggelt, Vásárhely! - Promenad24
Március 3-án virradóra ismét ködfoltok képződhetnek, ezek feloszlása után viszont naposabb időre van kilátás. Legfeljebb helyenként - nagyobb eséllyel az ország keleti, északkeleti felén - fordulhat elő kisebb zápor. A Dunántúlon élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél. Hajnalban 2-7, délután 13-18 fokot mérhetünk.
-
Hamarosan vége szakad a szokatlanul enyhe időnek - Promenad24
A következő három napban még kifejezetten kellemes, enyhe időt élvezhetünk. A közelgő lehűlés nem hoz érdemi csapadékot.
-
Kisfilm készült József Attiláról - delmagyar
Csongrád-Csanád vármegyei hírportál
-
Teszteltek is szombaton focicsapatok - BEOL
A bajnoki labdarúgó-mérkőzések mellett több helyszínen teszteltek csapatok, melyek számára jövő héten kezdődik a pontvadászat.
-
Vásárhelyi költők estje Makón - Promenad24
Sulyok Csaba és Dani Imre érkezik a József Attila Városi Könyvtárba.
-
Márciuskát ünnepeltek a makói románok - Galéria - delmagyar
Hagyományos tavaszköszöntő ünnepet, azaz márciuskát tartott a helyi románság nemzetiségi önkormányzata a hétvégén Makón. A rendezvény a helyi románok összetartását is szolgálta.
-
Márciuskát rendezett a makói román közösség - Promenad24
Ennek a tavaszköszöntő ünnepnek nagy hagyománya van a szomszédos országban.