-
Határmenti együttműködés: Makón találkoztak a felek
Vásárhely24 - A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Dakos József rendőr dandártábornok Makón fogadta román partnereit.
-
Még a KISZ-táborosok építették a csatornákat Makón
Delmagyar.hu

A nap sztorija – Ez történt 1969. március 7-én, Békés megyében
Megnézzük, hogy miről írt az 1969. március 7-én megjelenő Békés Megyei Népújság.
-
Romokban a Jobbik Makón, rengeteg pénzzel tartoznak a városnak
Tavaly május elején hatályát vesztette a szerződés, amellyel irodát béreltek a Széchenyi téren. Azóta nem is fizettek érte, mintegy 300 ezer forint lehet a tartozás. Az irodát mostanra kipakolták, ez már a vég? – tette fel a kérdést a Makó Híradó.

Mentális és fizikai egészség együtt tud igazán megvalósulni
A lelki egészség, illetve gyermeknevelés témaköreiben indulnak hamarosan az előadások Makón, illetve Hódmezővásárhelyen. A Rádió7 mai Közös nevező műsorában az EVP és EFI programsorozatról beszélgettek a meghívott vendégek.

34 illegális migráns Csanádpalotán
Egy kamion ellenőrzése során 34 határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el.

Itt az újabb jobbikos magyarázkodás
Nem kellett sokat várni, hogy a mártírkodás folytatódjon. Kiss Attila után most Zeitler Ádám a soros. Az egyébként tényeket alapuló cikkünk megjelenése előtt több mint egy nappal megkapta az őt érintő kérdéseket, amelyekre válaszolva természetesen lehetősége lett volna megszólalni, ám nem élt vele -írja a Makó Híradó.

6 vásárhelyi érem a Magyar Bajnokságról
Március 2-3-án rendezték meg Monoron az év egyik legnagyobb hazai ITF Taekwon-do eseményét, a 2019. évi Gyermek, Serdülő, Ifjúsági és Felnőtt Magyar Bajnokságot. A rendezvényre az ország minden tájáról, több mint 200 versenyző nevezett.