Önkormányzati Hírek
-
Angyalsóhaj szállt az égbe - Galériával!
Makóról induló neves művészek és ifjú tehetségek mutatkoztak be szombat este a Hagymaházban. Az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett jótékonysági gála bevételét elsősorban a nyáron induló összművészeti szabadegyetem, vagyis a Művészetek Katedrája finanszírozására fordítják.
-
Változások a gyermekorvosi ügyeletben
Áthelyezték és meghosszabbították a gyermekorvosi ügyeletet Makón - jelentették be pénteken a városházán tartott sajtótájékoztatón. Erre azért volt szükség, mert a kanyaró miatt bezárták a kórházat, ahol korábban délutánonként fogadták a kis betegeket. Ideiglenesen a Hollósy Kornélia utca 2/a szám alatti rendelőbe költözött át az ügyelet, ahol 16 és 20 óra között várják a pácienseket.
-
A polgármester farsangi ajándéka
Igaz meglepetést jelentett Farkas Éva makói polgármester csütörtöki látogatása az értelmi fogyatékossággal élők makói klubjában. Ugyanis a városvezető bejelentette: az önkormányzat átvállalja a csoport egyesületté alakulásának, kirándulásainak, hagymatikumi fürdőzésének költségeit. A 32 fős klub eddig havi 5 ezer 500 forintból tudott csak gazdálkodni.
-
Közmunkásként dolgozó és 11 éves fiát egyedül nevelő makói édesanya, Fátyol Beáta kapta meg Farkas Éva Erzsébet polgármesteri cafetériájának e havi részét. Az Angyalsóhaj Alapítvány közreműködésével ajándékozták meg szerdán a családot.
-
Makó 3,5 milliárdja - Percről percre!
A legnagyobb vitát a szerdai makói testületi ülésen az önkormányzat 2017-es költségvetése váltotta ki. A grémium végül is elfogadta, így 3,5 milliárdból gazdálkodhatnak az idén a Maros-parti településen. A Kálvin téri rendelő költöztetése is többször szóba került.
-
Hoppá! Mit írt alá Farkas Éva Erzsébet?
Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere 3 milliárd 390 millió forint összegű támogatási szerződéseket írt ma alá. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától ugyanis megérkeztek a József Attila Városi Könyvtár bontása, építése és környezetének rehabilitációja,valamint aHagymaház felújítás és kapcsolódó beruházások (Páger Mozi és Rendezvényház rekonstrukciója) kapcsán a támogatói okiratok.
-
Eszenyi Enikő Páger-díja - Galériával!
- Téni bácsit személyesen is ismertem, jó volt a közelében lenni, hiszen így sokat tanultam tőle - mondta Eszenyi Enikő, miután vasárnap átvette a makói Hagymaházban a Páger Antal színészdíjat. A színésznő elárulta, ez már a második olyan gyűrűje, ami a makói színészóriáshoz köti.
-
100 millió járda- és útfelújításra
A makói önkormányzat az idei költségvetéséből 100 millió forintot különít el járda- és útfelújításra - többek között ezt is megtudhatta az, aki szerdán részt vett a Szépkorúak Klubjának rendezvényén. Ugyanis Farkas Éva Erzsébet polgármester ismertette a várható 2017-es fejlesztéseket, de válaszolt a jelenlévők kérdéseire is.
-
Vasárnap a 16. kapja meg a Páger-gyűrűt
Ezen a hétvégén Makón átadják a Páger Antal színészdíjat, immár tizenhatodik alkalommal kapja meg egy neves színművész a Páger-gyűrűt. Erről a szerdai Napraforgóban beszélgettünk a Napraforgó című műsorban Farkas Éva Erzsébettel, Makó város polgármesterével, Varga Mártával, a díj egyik ötletgazdájával és Barna Gáborral, a Városmarketing irodavezetőjével.
-
Diák is kérdezte a polgármestert
Egy kisfiú is érdeklődve hallgatta végig Farkas Éva Erzsébet keddi ismertetőjét, melyet a makói Vertán-telepi Nyugdíjas Klubban tartott. A második osztályos Kovács Zsombor kérdést is tett fel polgármesternek, miszerint tényleg hotel lesz a Teleki utcai volt rendőrségi épületből. Nemleges választ kapott.
-
-
A makói Kerekes Bernadett egyedül neveli 19 hónapos kislányát, Zoét, így minden segítség jól jön. Kápolna utcai házukba csütörtökön Farkas Éva Erzsébet kopogtatott be, aki az Angyalsóhaj Alapítványon keresztül elhozta a fiatal édesanyának és gyermekének a polgármesteri cafetériájának e havi részét.
-
175 ezer forinttal emelték a makói polgármester fizetését
A makói képviselő-testület rendkívüli ülésen, vita nélkül fogadta el a döntést.
-
175 ezres béremelést kapott a makói polgármester
Eddig kevesebbet keresett, mint amennyit a törvény enged neki. A képviselőtestület korrigált.
-
Vita nélkül emelték a polgármester fizetését
Rövid ideig tartott és szokatlanul békés volt szerdán a makói képviselő-testület rendkívüli ülése, pedig a polgármester 175 ezer forinttal magasabb fizetéséről is most döntöttek.
-
Kamerát is kértek a fogadóórán
Egyre több a lopás és már betörés is volt a makói Hosszú utcában, ezért kamerát kértek Farkas Éva Erzsébet fogadóórájára eljövők. A polgármestert szerda délután közel 20-an keresték fel, szóba került többek között lakhatási probléma, elmaradt díjak rendezése és rossz járda is.
-
Népdal is szólhat majd az avatáson
Farkas Éva Erzsébet makói polgármester 2017 elején felkeresi a város valamennyi civil szervezetét, hogy meghallgassa problémáikat, illetve ismertesse velük, milyen fejlesztések lesznek a településen. Hétfő este a Nefelejcs Népdalkörnél járt, ahol az is kiderült, hogy a városvezető örülne annak, ha a kör tagjai is énekelnének a Páger Mozi és Rendezvényház avatásán.
-
Az idei esztendőt az egyházak évének nyilvánította a makói önkormányzat. A reformáció 500. évfordulója alkalmából számos rendezvényt szerveznek majd a városban. Ez a programsorozat hétfő este az ökumenikus imahéttel indult, melyre az újvárosi római katolikus plébánián várták a különféle felekezetek tagjait.
-
Egymilliárdot költenek Makó sportjára
Az elkövetkezendő 2-3 esztendőben megközelítőleg 1 milliárdot költenek a meglévő makói sportlétesítmények felújítására, illetve újak létesítésére - jelentette be kedden Farkas Éva Erzsébet polgármester az Erdei Ferenc téri pályán zajló építkezésen. Itt egy új sportkomplexumot alakítanak ki, a munkálatokat Czirbus Gábor alpolgármester ismertette.
-
Elindult a régi makói könyvtár bontása
Az elektromos hálózat, valamint a nyílászárók kiszedésével hétfőn elkezdődött a makói könyvtár régi épületének a bontása. Egy hónap alatt végeznek ezzel a munkával, aztán indulhat az új létesítmény építése. Egy időkapszulát is elhelyeznek az új Makovecz-könyvtár alapkövének lerakásakor.