Önkormányzati Hírek
-
A 2017. január 5-én született meg Makó idei első babája. Táborosi Noelt és édesanyját hétfőn a kórházban Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte. A család nem csupán minden makói bébinek járó 100 ezer forintos kötvényt kapta, hanem az esztendő első csemetéjét illető 100 ezret is.
-
5 milliárd forintot kapott Makó
A magyar kormánynak köszönhetően 5 milliárd forintot kapott a makói önkormányzat - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Farkas Éva Erzsébet polgármester. A város teljes évi költségvetésének nagyjából a dupláját jelenti ez az összeg, melyből 2017-ben számos fejlesztés indulhat el.
-
A kormánnyal történő hatékony együttműködésnek köszönhetően ötmilliárd forintos fejlesztési támogatás érkezett 2016 végén Makóra - jelentette be Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön a Maros-parti városban.
-
-
Ötmilliárd forintos fejlesztési támogatás érkezett Makóra
A következő hónapokban elindulhat több kulturális, oktatási és sportlétesítmény építése, a közterületek megújítása, és folytatódhat a térségi ivóvízminőség-javító program.
-
Ez történt Makón 2016-ban - 2. félév
Mozgalmas évet zárt Makó 2016-ban. Összeállításunkban – a teljesség igénye nélkül – mutatjuk, milyen események történtek a városban július és december között.
-
Koncerttel köszöntötték 2017-et - Galériával!
Dr. Csikota József karnagy-igazgató vezette Magán Zeneiskola Koncert Fúvószenekara adott újévi hangversenyt vasárnap este a makói sportcsarnokban. Felléptek a Dívák, valamint a város szülötte, Cseh Antal operaénekes. Farkas Éva Erzsébet polgármester mondott ünnepi köszöntőt.
-
Gyarapodás éve lesz 2017 Makón
A gyarapodás és a tervek megvalósításának éveként jellemezte 2017-et a hagyományos újévi koncerten mondott beszédében Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere.
-
Új ösztöndíj a jövő évtől Makón
A fiatalok támogatására helyezik a hangsúlyt jövő évtől Makón. Erről, és a 2016-os év főbb eseményeiről beszélgetett Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármesterével és Dr. Szabó Sándorral a Jegyzői Iroda vezetőjével, Égető Gyula műsorvezető.
-
Kézről kézre járt a láng - Galériával!
Loós Dominik kiváló kickboxos hozta a betlehemi lángot és adta át vasárnap Farkas Éva Erzsébet makói polgármesternek, aki fellobbantotta vele a főtéren álló hatalmas mécsest. Az ünnepi műsort követően pedig felgyulladt a város adventi koszorúján a negyedik gyertya.
-
Az amerikai magyarok is küldtek 20 meglepetéscsomagot Makóra
Gyerekkarácsonyt rendeztek Makón: 419 gyermek kapott vasárnap 40 vállalkozó jóvoltából ajándékot. Bejelentették, hogy jövőre mozgáskorlátozott játszótér épül. <br>
-
Bababirodalommá vált a Korona - Galériával!
Makón 2015 novemberétől mostanáig összesen 333 baba született. Ebből a nyáron 229-en kaptak úgynevezett bébikötvényt az önkormányzattól. Farkas Éva Erzsébet polgármester csütörtökön újabb 104 apróságnak, illetve szüleiknek adta át a 100-100 ezer forintos támogatást a Korona dísztermében.
-
Marketingiroda felel Makó arculatáért
A köztemetői díjakat nem, az óvodai étkeztetés árát viszont megemelték a makói képviselők a szerdai ülésen.
-
A makói szerdai ünnepi testületi ülésen köszöntötték a nyugdíjba vonuló Karsai Ildikót, az önkormányzat művészeti főtanácsosát. A program bartókos és szignumos diákok műsorával indult. A város 500 ezer, a lakosok pedig 83 ezer forinttal járultak hozzá a beregrákosi óvoda felépítéséhez. Az erről szóló dokumentumot Farkas Éva Erzsébet polgármester adta át a kárpátaljai település plébánosának, Pál Lászlónak.
-
Útiköltségre, nyelvvizsgára is költik
Útiköltségre, valamint nyelvvizsgára is költik többek között a Bursa Hungarica ösztöndíjat a megkérdezett makói egyetemisták, főiskolások. Az önkormányzat összesen közel 10 millió forinttal támogat 198 hallgatót. A szerencsés pályázókat kedden a városháza dísztermében köszöntötte Farkas Éva Erzsébet polgármester.
-
Báloztak a makói gazdák - Galériával!
A termés szempontjából sikeresen zárták az idei esztendőt, valamint a gépesítésben látják a jövőt a makói gazdák - derült ki a szombati esti báljukon. Természetesen a Koronában tartott mulatság elsősorban nem a munkáról, hanem a szórakozásról szólt.
-
Eljött a Mikulás az idősekhez - GalériávalI
Makói, illetve a kistérség nyugdíjas klubjai vettek részt azon a találkozón, melyet szombaton tartottak a Koronában. A rendezvényre a Mikulás is ellátogatott, aki nem üres zsákokkal érkezett. A vendégeket Farkas Éva Erzsébet polgármester is köszöntötte.
-
Lázár: A segítséget meg kell becsülni!
- Csak akkor tudunk segíteni, ha látjuk, hogy a kapott értéket megbecsülik - fejtette ki csütörtök este Makón Lázár János. A miniszter a közel 1 milliárd forintnyi Honvéd városrészt érintő rehabilitáció kapcsán tartott fórumot. A körzet képviselője, dr. Sánta Sándor irodát kap, hogy ne a rendelőjében zavarják a nem egészségügyi témájú problémáikkal a lakosok.
-
Közmeghallgatással egybekötött testületi ülés kezdődik szerda délelőtt 9 órától Makón. Kövessék velünk online az eseményeket, percről percre.
-
Farkas Éva plus-size modellt egyre többen imádják világszerte
Palvin Barbi, Axente Vanessa és Mihalik Enikő mindannyian karcsúak, és szupermodellek, ám nem csak a vékony magyar lányokért rajong a divatvilág. Farkas Éva kerekded idomaival is egyre nagyobb népszerűségre tesz